Arab tetoválás

Arab tetoválás

Hogyha azon tűnődnek,hogy milyen tetoválásokat fognak találni az arab országokban, nos a válasz: művészieket.  Itt a tetoválások jelentései sokkal gazdagabbak, mint bárhol máshol, mivel a kifinomúlt hímzések megnövelik esztétikai rangjukat. Ugyanakkor az arab országok ellentmondásokkal vannak tele.
Délnyugat-Ázsia legrégebbi tetoválásainak nyomait 1930-ban fedezték fel, amikor a Tigris és az Eufrátesz folyók völgyében 6.000 éves festett ábrákat találtak. Sir Leonar Wooley archeológus, ezen ábrák megtalálója szerint: „ Egyes ábrák vállánál, úgy elöl,mint hátúl fekete jelek vannak festve, mások pedig ragasztott agyag kockával  vannak ábrázolva, azt hiszem ezek az első tetoválások közé tartoznak, pont úgy, mint a máig létező törzseknél található sebek. ”
Idővel, a XIX. századi utazok, akik útja Délnyugat-Ázsiába vezetett, leirták a tetoválási szokásokat az arab országokban. Buckingham 1827-ben ezt irta: „ Bagdadban léteznek olyan művészek, akiknek szakmája: a hölgyek formáinak díszítése a legújjabb virágkoronákkal, bizonyos testrészeseken: középtájékon, vagy melltől derékig. Azért, mert ez a foglalkozás rengetek időt és találkozót vett igénybe , egy igazi angol portréfestő azt mondaná, hogy a művészeknek elegendő idejük volt a női formák kitanulmányózásához és tehetségük tökéletesítéséhez.
Mindannak ellenére,hogy sok történet maradt fent, mégis kevés az információ az arab országok tetoválásait illetően. A legteljesebb a Henry Field által írt dolgozat: „Body marking in Southwestern Asia” (A test megjelölésé Délnyugat-Ázsiában). A dolgozat egy tanulmány, amely foglalkozik a tetoválásokkal, a beégetett jelekkel (branding) és a henna használatával. Az információkat Egyiptom, Szíria, Irán, a Kaukázus és a Perzsiai-öböl környékeiről gyűjtötte össze utazásai során.
A szerző, úgy gondolta,hogy az arab tetoválás eredete a régi vallási rituálokhoz vezethetők vissza, és eleinte a test megjelölése nem volt más, mint ezen vallásos rituálok része. Úgy tűnik, hogy vándor beduini és cigány (Nawar) népek befolyásólták a legjobban, mert ők vezették be gyakorlatba a tetoválási mintákat az arab és nem arab törzsekbe egyaránt. A beduin nők a Nawar törzsek által rajzolt tetoválásokkal díszitették testüket. A Nawar törzs nyomai egészen a XX. századig fennmaradtak Egyiptom, Líbia, Irán és Irak területén, azonban Délnyugat-Ázsiában a hagyományos tetoválás nők által volt végrehajta, a módszereket pedig titokban tartották.

Az iraki tetoválások                                                      

1930 körül a tetoválás gyakorlása nagyon elterjedt Irakban. A tetoválás „daqq” vagy „dagg” néven volt ismert. A megnevezés egy helyi szóból ered, amely ütni, vagy kopácsolni-t jelent, melyek a tetoválásra utaltak: szúrni, pontról pontra haladva.
Manapság a tetoválásokat kihalás fenyegeti a városok mindennapi életéből. Ritkán fordúl elő, hogy a magasabb rendű társadalmi osztályok képviselői csináltatnak magunak tetoválást, hiszen még az alacsonyabb társadalmi osztályok is semmibe veszik a test megjelölését,befestését. Mindazonáltal kevés tetováló tud különbséget tenni a két féle –dekorativ és a gyógyító-  tetoválás között . Amíg a gyógyító célú, hatású tetoválásokat a fájó vagy sérűlt testrészekre, addig a szépítő (lilhila) jellegüeket, jobban kidolgozták és nagyobb felületre festették.
 A gyógyító tetoválást ficamokra használták, számos embernek volt tintával készült rajza,azért,hogy megszabadúljon ezen betegségek fájdalmaitól. E mellett számos jeleket és szimbólumokat találtak a halántékon, a homlokon vagy a szem közelében, melyeket azért festettek oda, hogy megszüntessék a fejfájást és  meggyógyítsák a látási gondokat. A tetoválás ugyanakkor gyógyszerként volt használatos bőrfertőzések, fájdalmak és reumás tünetek kezelésére.

A mágikus tetoválás vagy boszorkányság

Az ősi hiedelem szerint egyes tetoválások mágikus erővel bírnak és ezáltal megnövelhetik a nők termékenységét. Általában a tetoválás -egyetlen pont vagy rajz, amely három vagy öt pontból állt össze- a kulccsont vagy a hát-és deréktájékán volt alkalmazva. Egyetlen pont a gyerek orrán hosszú életet biztosított. Egyes nők pontok sorozatát tetováltatták tenyerükbe egy háromszög formájába, azért, hogy biztosak lehessenek férjük odaadó készségében.

Időbeli felfogás

Miért nem volt az araboknak tetoválása? Ez egy gyakori kérdés a tetoválás gyakorlatát feszegető fórumokon. A tetoválás legrégebbi szerepei közül az egyik az ördögűzés. Az ősi, nomád-arab törzsek által vált ismerté, amit az európaiak az ősi beduiták szokásaiként ismertek, melynek mágikus és vallásos jelentése fokozatosan átlépett a nők szépítésére alkalmas eszközze, és egy megszokott sminkelési formává vált.
A vallásos hagyományok elsőbbséget élveztek az ősi testfestészettel szemben, úgy, ahogy az arab világban ritkán találkozhatunk tetovált nővel a közepes és nagy városokban. A fő ok az iszlám hit, mely szerint a bőrbe jeleket rajzolni bűn és tiltott is, azért mert nem szabad megváltoztatni vagy tönkretenni Allah munkáját.  Tilos volt szépítkezési célból bármilyen idegen tárgyat a testre helyezni,amely születéskor nem volt ott, egy olyan testre, ami már tökéletesítve volt Allah által. Egy helyi blog iró így magyarázza: „Az ok, amiért az Arab félszigeten bármiféle tetoválás 70%-al többe kerűlne, mint bárhol máshol a világon, azért van, mert kevés tetováló művész van és nem támogatja az ország ezt a fajta művészetet. ”, azt is hozzáteszi, hogy ezzel ellentétben a hennák a legkeresettebb és leghasználtabb tetoválási formák az arab világban.

A fiatalság hullámai

Minden szociális gond ellenére, újabban Marokkóban egy új jelenség tünt fel a tetoválásokkal kapcsolatosan. Rengetek kamasz különböző formájú rajzokat festetnek kezükre, karukra, nyakukra sőt még az arcukra is, amelyekkel az utcán is büszkén megjelennek. A tetoválási divat a libáni fiatalok körében is megjelent már, igaz még visszafogott formában egyelőre. A lányok már nem azért találkoznak, hogy egymás ékszereit csodálhassák, hanem azért, hogy exotikus, színes, csillogó tetoválásaikat mutogathassák egymásnak. Általában a fiatal lányok a kezükre és karjukra szeretnének tetoválást. Aki divatos akar lenni rózsát, pillangót és más különleges modelleket tetováltat a nyakára. Ugyanakkor az érett nők szemöldökeiket és ajakkontúrjaikat tetováltatják. Általában, a sablonok a kevésbe megszokott modellek közűl kerülnek ki. Japán rózsa, csöpögő zöld levelek, mély és megjósólhatatlan grafikák és óriási mennyiségű virág betű és jót jelentő szavak. A szigorú hagyományok ellenére, a társadalom fokozatos fejlődésével arányosan az arab nők is modernizálódnak és néhányuk számára a tetoválások tökéletes módját képezik a férfiak figyelemfelkeltésében.
Share Button

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


*